ÖKOISKOLA
MUNKATERV
Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2022. szeptember 01.
Főbb célkitűzések
Az oktatási-nevelési célok magasabb szintű megvalósítása érdekben a fogadó
órákon való találkozásokon kívül is nyílik lehetőség a szülők és az iskola
együttműködésére. Az Öko délutánokon való együttes részvétel segíti a tanár-
szülő kommunikációt is, amire amúgy is kevesebb lehetőség adódik.
Az erkölcsi nevelés területéhez jól illeszkednek az ökoiskola programjában is
megfogalmazott nevelési célok: egymás munkájának megbecsülése,
feladatvállalások, szorgalom, felelősségvállalás tisztaság-és rendszeretet. A
madarak téli etetése, a sziklakert gondozása, a szelektív hulladékgyűjtés,
udvarunk takarítása, a versenyekre való felkészülés, vagy a biztonságos és etikus
közlekedés elsajátítása.
A tanórai célok megfogalmazása során előtérbe kerül az a törekvésünk, hogy a
természettudományos tantárgyak tanítása során a rendelkezésünkre álló
eszközöket rendszeresen használjuk, beépítsünk különféle tanítási módszereket,
valamint segítsük a diákokat, hogy a tanulás-módszertani ismereteiket
megfelelően alkalmazzák.
Az alulteljesített tanulók, fokozott támogatást igényelnek, fejlesztésük
folyamatos. Az interneten is megtalálható tesztfüzetek az otthoni gyakorlásra is
lehetőséget adnak, akár önellenőrzéssel is. Fontos feladatunk még a tartós
figyelem fejlesztése.
A differenciálással figyelembe vesszük az egyéni haladási ütemet, és az
integrált oktatási folyamatban együtt dolgozunk a fejlesztő és
gyógypedagógussal. Az ökoiskolai program eszköztára éppen az SNI-s és Btm
–es gyerekek számára is kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy különféle
tevékenységeken keresztül sikerélményekhez jussanak.
Folyamatos feladataink a következők:
A madárbarát iskolai program keretében: madáretetők kihelyezése, tisztítása
a madarak téli hónapokban történő etetése, madár megfigyelés,
madárgyűrűzésen való részvétel, az év madarának megismerése, Madarak, fák
napja alkalmával természetismereti program megtartása.
Ökofaliújság folyamatos karbantartása, aktuális hírek, programok publikálása,
évszakok, jeles napok megjelenítése.
Udvarrendezés. Őszi, tavaszi nagytakarítás. Az osztályok saját területének
Sziklakert ápolása. Az évelő kert felélesztése, a virágok átgondolt újratelepítése.
Együttműködés más munkacsoportokkal: Diákönkormányzat, Alsós és Felsős
munkaközösség.
Az alábbi táblázat a tervezett programjainkat mutatja, havonkénti
rendeződésben:
Időpont Tevékenység, feladat, célkitűzés
Szeptember Éves munkaterv elkészítése
Öko Panna.
Szelektív hulladékgyűjtés (papír, műanyag, fém, használt-elem)
Zöldnövények az iskolában. Iskolazöldítés, cserepes növények.
Tornázz az egészségedért! Sport nap (szeptember 25.) Mozdulj a
klímáért!
Te szedd ! Részvétel az országos akcióban a Takarítási
Világnaphoz kapcsolva.
Szeptemberi ökofaliújság készítése a szakkörösökkel.
Október Az Állatok világ napja- október 4.
A kézmosás világnapja – október 15.
Egészséges életmód, egészségóvó- és megőrző tanácsok, gyakorlati
ötletek.
Tegyük szebbé környezetünket! Kertrendezés, madáretető
készítése. a komposztálandó zöld hulladék, avar, stb. összegyűjtése
és komposztálása.
Őszi erdő –színes erdő. Kirándulás.
Sütőtök sütés, auladíszítés
November Egészségnapi programok az osztályfőnökökkel közös szervezésben.
A hatékony energiafelhasználás. Energialesen: az
„Energiakommandó”: diákokból álló csoport rendszeres ellenőrző
sétája, „őrjárata” az iskola egész területén – vízcsapok, világítás,
szellőztetés-ablakbezárás stb., diákok figyelmeztetése,
figyelemfelkeltő plakátok, írások közzététele az öko hirdetőtáblán–
időközönként helyzetértékelés.
December Madarak téli etetése rendszeresen a téli hónapok folyamán
Téli séta.
Téli dekorációk készítése, elhelyezése a tantermekben és a
folyosókon. Adventi kézműves délután
Az Öko csoport vezetésével tanórán kívüli foglalkozás az
egészséges életmódról.
Január Micimackó napja.
Természetvédelmi értékeink.
Félévi beszámoló elkészítése. Megvalósult programjaink értékelése
Február Vizes élőhelyek világnapja.
Lakóhelyünk környezetvédelmi értékeinek védelme, a Tisza-
élővilága.
Termőnap (gyümölcsfaoltás).
Március Tavaszköszöntő kirándulás
A sziklakert tavaszi megmunkálása
A virágágyások beültetése tavaszi virágokkal
Meteorológiai világnap, Globális és helyi környezeti problémákkal
kapcsolatos érzékenység kialakítása.
A víz világnapja. Iskolai programok.
Április „Tavaszi nagytakarítás”
Digitális témahét
A Föld Napja. Iskolai programok.
Papírgyűjtés
Rajzpályázat: az év valamely állatáról, növényéről.
Május Madarak, fák napja. Madármegfigyelés.
Erdei Iskola
Az európai nemzeti parkok napja.
Egészséges életvitel: étkezés és mozgás harmóniája.
Országos kompetenciamérés
Június Madarak és fák napja.
Év végi beszámoló készítése, az éves munkánk értékelése.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
8. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
13. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
14. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
15. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
16. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
21. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
22. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
23. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
24. OTTHONRÓL VÉGEZHETŐ INTERNETES MUNKA LEHETŐSÉGEK!
► Gondoltál már arra hogy csak ülsz és csak jön a pénz? Most ezt hihetetlen könnyen elérheted!Jól jövedelmező, valós lehetőség, hogy otthonról tudj dolgozni és pénzt keress az Internettel! Nincs csatlakozási díj!
clarisa.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
26. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
27. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
28. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
29. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
30. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
31. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
32. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
israelclub.hupont.hu
34. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
35. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
37. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!
girl-oldal.hupont.hu
39. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
40. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
41. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
42. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
43. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
44. GOBELINEK
► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.
gobelin-fonal.hupont.hu
45. Here the elclassico what it is possible to know !
► Here Barcelona Fc from a team's and Real Madrid's team it is possible to know about the players though in it!
elclassico.hupont.hu
46. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
47. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
48. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
49. hitodoll.com
► hitodollラブドール通販:https://www.hitodoll.com/
hitodoll.hupont.hu
50. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
51. Szerszámpiac
► Forgácsoló szerszámok újszerű/használt, felújított állapotban, kedvező ár/érték aránnyal
kerek-par.hupont.hu
52. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
53. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
54. Biztonsági autósgyerekülés és etetőszék huzat készítése
► Gyerekülés és etetőszék huzatok.Maxi-cosi,Römer ,Concord,jané... Továbbá eladó komplett ülések és gyermek felszerelések...
gyerekuleshuzatkeszite.hupont.hu
► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight
szabokriszta.hupont.hu
56. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
57. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
58. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
59. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
60. Pedikűr Budapest
► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307
pedikurbudapest.hupont.hu
61. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!
► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!
evamama.hupont.hu
62. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim
► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.
a-teremtes-rezgesei.hupont.hu
63. Aviation GSA Co.
► Your True Specialist on Southeast Asia
legitarsasag.hupont.hu
64. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
65. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
66. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
67. Bosch, Siemens, Aeg, Electrolux, Zanussi tüzhelyek márkaszervize.
► Bosch,Siemens,Aeg,Zanussi,Electrolux Tűzhelyek javítása, cseréje, üzembehelyezése,
skunioszerviz.hupont.hu
68. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
69. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
71. Gyönyörű állatok
► Itt mindent meg találsz az állatokról
gyonyoruallatok.hupont.hu
72. Jákó Konyha
► www.jakokonyha.hu
jakokonyha.hupont.hu
73. ez az oldal mindennel fog foglalkozni
► filmek,torténetek és minden más lesznek itt:filmek,idézetek,kvizek stb. de ehhez egy kis ido kell mert még buta vagyok ebben az oldalban nem nagyon értem de azért értem
ghtj.hupont.hu
74. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
75. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg
► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com
epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu